 |
| Húrin és Huor by lomehir |
Nem megyek vissza a Hildórienből való kirajzásig, sem a Nyugat felé vándorló emberek különféle csoportokra szakadásáig, marad csupán egy szelet az Első Kor történetéből, az edanok, "tündebarátok" három Házának néhány szereplőjével.
Húrin és az öccse Huor a Második Ház Aranyhajú Hador leszármazottai voltak. Apjuk Galdor, Fingolfin nolda nagykirály vazallusaként Dor-Lómin ura lett. Húrin és Huor úgy nevelődtek, ahogy szokás volt, felcseperedve sok időt töltöttek nagybátyjuknál Brethilben, és gyakran mentek csatába az ott élőkkel az északi határaikat háborgató orkok ellen. A tizenhét esztendős Húrin erős volt, a pár évvel fiatalabb Huor pedig magas, mint amilyenek a felnőtt férfiak.
Egy alkalommal felderítő kis csapatukon rajtaütöttek az orkok és szétszórták őket, a testvéreket üldözőbe vették.
Ulmo, a vala jóvoltából, aki a Vizek ura, menekülésük közben a folyóról felszálló köddel takarta őket. Megmenekültek, de el is tévedtek.
Ekkor vette észre a magasból Thorondor, Manwe Sasnépének királya, hogy a két fiú elveszetten bolyong az utat keresve. Leküldte értük két sasmadarát, és azok a levegőben elvitték őket Tumladen rejtett völgyének Gondolin városába, Turgon udvarába.
Fingolfin második fia, Gondolin királya szívesen fogadta a tündebarát Ház fiait, különösképpen, mivel Ulmo, a vala próféciája szerint tőlük jön majd a segítség, amikor szükség lesz rá.
Éveket töltöttek a király udvarában, sokat tanultak a tündéktől, és Turgon megszerette őket, fiaiként bánt velük.
Szeretetből és nem a törvény miatt kívánta őket magánál tartani, mert a törvény kimondta, hogy senki idegen, sem tünde, sem ember nem hagyhatja el Gondolint, míg a király fel nem oldja az ostromzárat és a rejtett nép színre nem lép.
Ám a két fiú már vágyakozott hazatérni, hogy osztozzon övéinek sorsában, segítse őket harcaikban, s Húrin meggyőzte a királyt, miszerint a levegőben aléltan érkeztek Gondolinba, nem is sejtik merre lehet az odavezető út, és esküt tettek, soha nem árulják el, hol töltötték azokat az éveket.
Turgon úgy döntött, ha Thorondor hajlandó a visszaszállításukra ahogy érkeztek, akkor elengedi őket.
A sasok éjszaka repültek és letették őket Dor-Lómin határánál, s a nép örömmel fogadta őket.
Tartották ígéretüket és nem beszéltek, csak annyit mondtak el apjuknak, hogy sasok mentették meg őket és azok is hozták vissza, de Galdor sejtette, hogy a sasok és a hallgatási fogadalom Turgonra utalnak.
Visszatérésük után megházasodtak. Húrin az Első Házból való Morwent vette feleségül, Huor pedig annak unokatestvérét, Ríant.
 |
| by Donato Giancola |
Fingolfin második fia, Gondolin királya szívesen fogadta a tündebarát Ház fiait, különösképpen, mivel Ulmo, a vala próféciája szerint tőlük jön majd a segítség, amikor szükség lesz rá.
Szeretetből és nem a törvény miatt kívánta őket magánál tartani, mert a törvény kimondta, hogy senki idegen, sem tünde, sem ember nem hagyhatja el Gondolint, míg a király fel nem oldja az ostromzárat és a rejtett nép színre nem lép.
Ám a két fiú már vágyakozott hazatérni, hogy osztozzon övéinek sorsában, segítse őket harcaikban, s Húrin meggyőzte a királyt, miszerint a levegőben aléltan érkeztek Gondolinba, nem is sejtik merre lehet az odavezető út, és esküt tettek, soha nem árulják el, hol töltötték azokat az éveket.
Turgon úgy döntött, ha Thorondor hajlandó a visszaszállításukra ahogy érkeztek, akkor elengedi őket.
A sasok éjszaka repültek és letették őket Dor-Lómin határánál, s a nép örömmel fogadta őket.
Tartották ígéretüket és nem beszéltek, csak annyit mondtak el apjuknak, hogy sasok mentették meg őket és azok is hozták vissza, de Galdor sejtette, hogy a sasok és a hallgatási fogadalom Turgonra utalnak.
Visszatérésük után megházasodtak. Húrin az Első Házból való Morwent vette feleségül, Huor pedig annak unokatestvérét, Ríant.
Nagy háború készülődött Morgoth ellen, amelyben tündék, tündebarát emberek, törpök kötöttek szövetséget.
Húrin és Morwen gyermekei, Túrin és a kis Urwen, akit mindenki csak Lalaithnak, Nevetésnek nevezett, öt és három évesek voltak, amikor Morgoth sötét szándékai bevezetéséül betegséget hordozó szelet küldött Északról, a Gonosz Leheletét, és sokan áldozatául estek, főleg gyermekek és fiatalok.
A Gonosz Lehelete elérte Dor-Lómint is, Túrin és Lalaith megbetegedett.
Túrint nem kedvelték annyira az emberek, mint a kis Lalaith-t, aki olyan volt az emberek között, mintha tündegyermek lett volna. Túrinnak sötét haja volt, a természete is anyjára ütött. Nem volt derűs, keveset beszélt és mindig idősebbnek tűnt a koránál. Nehezen felejtett és bocsájtott meg, de apja természetéből örökölte a belül égő lángot, a szánalom képességét is, ezért hirtelen és indulatos volt, ám megkönnyezte ha szenvedést vagy szomorúságot látott.
Természeténél fogva magányos gyermek volt, aki minden szeretetével a kishúga felé fordult, de ritkán játszott vele, inkább távolabbról vigyázott rá és hallgatta a dalocskáit.
A betegség leterítette őket, és Túrin sokáig feküdt lázasan, sötét álmok közt. Amikor felépült, hiába kereste a kishúgát, Lalaith nem volt többé és megszűnt a nevetés is.
Akkor egyszer kitört belőle a gyász, siratót énekelt volna, de összetörte a hárfáját, egy éjszakán át sírt, aztán bánatát magába zárva nem emlegette többé a húga nevét.
Egy bizalmasa maradt, apja szolgája, Sador, az öreg katona, aki a család szolgálatában részt vett sok harcukban, köztük a Hirtelen Lángok csatájában, és a sok halál látványától lelkében megtörve kérte, hogy visszavonulhasson. Húrin megengedte, és Sador fafaragással és egyéb munkákkal szolgálta tovább.
Sántasága miatt Túrin Labadalnak, Bicebócának nevezte az öreget, és kérdéseivel mindig hozzáfordult. Olyanokkal is, amelyeket Labadal érzése szerint nem neki kellett volna megválaszolnia. Túrin a szeretete jeléül nekiajándékozta a születésnapjára apjától kapott tündekését.
Túrin nagyon szerette Morwent a maga zárkózott módján, mivel anyja mindig egyszerűen és világosan beszélt hozzá és hasonlítottak egymáshoz. Az apjára felnézett, de Húrint ritkán látta, mert gyakran volt távol a tündesereggel a keleti határvidéken, s amikor hazatért zavarba ejtette pergő, sok idegen szóval, utalással és tréfákkal teli gyors beszédével.
Nyolc éves volt, amikor Húrin és Morwen gyakran beszélgettek az eljövendő időkről, a tündék terveiről. Húrin bizakodott a tündék győzelmében a Fekete Ellenség felett, hitt a tündék legyőzhetetlen erejében. Morwen magában tartotta kételyeit.
Húrin a gondjaira bízta a Hador Ház örökösét, Túrint, és lelkére kötötte a feleségének, amikor hadba vonul Fingon seregével: "Ne várj! Visszatérek hozzád, amint tudok, de ne várj! Menj délre, amilyen gyorsan csak tudsz - ha élek, követlek, és megtalállak, ha egész Beleriandot át kell kutatnom is." Egy napon elérkezett az idő, felharsantak a kürtök, Húrin búcsút intett Dor-Lóminnak, és Huorral az öccsével és seregeikkel elvonultak az Ötödik Csatába.
A Gonosz Lehelete elérte Dor-Lómint is, Túrin és Lalaith megbetegedett.
 |
| by Ted Nasmith |
Természeténél fogva magányos gyermek volt, aki minden szeretetével a kishúga felé fordult, de ritkán játszott vele, inkább távolabbról vigyázott rá és hallgatta a dalocskáit.
A betegség leterítette őket, és Túrin sokáig feküdt lázasan, sötét álmok közt. Amikor felépült, hiába kereste a kishúgát, Lalaith nem volt többé és megszűnt a nevetés is.
Akkor egyszer kitört belőle a gyász, siratót énekelt volna, de összetörte a hárfáját, egy éjszakán át sírt, aztán bánatát magába zárva nem emlegette többé a húga nevét.
 |
| by Catherine Chmiel |
Sántasága miatt Túrin Labadalnak, Bicebócának nevezte az öreget, és kérdéseivel mindig hozzáfordult. Olyanokkal is, amelyeket Labadal érzése szerint nem neki kellett volna megválaszolnia. Túrin a szeretete jeléül nekiajándékozta a születésnapjára apjától kapott tündekését.
Túrin nagyon szerette Morwent a maga zárkózott módján, mivel anyja mindig egyszerűen és világosan beszélt hozzá és hasonlítottak egymáshoz. Az apjára felnézett, de Húrint ritkán látta, mert gyakran volt távol a tündesereggel a keleti határvidéken, s amikor hazatért zavarba ejtette pergő, sok idegen szóval, utalással és tréfákkal teli gyors beszédével.
 |
| by A Autio |
Húrin a gondjaira bízta a Hador Ház örökösét, Túrint, és lelkére kötötte a feleségének, amikor hadba vonul Fingon seregével: "Ne várj! Visszatérek hozzád, amint tudok, de ne várj! Menj délre, amilyen gyorsan csak tudsz - ha élek, követlek, és megtalállak, ha egész Beleriandot át kell kutatnom is." Egy napon elérkezett az idő, felharsantak a kürtök, Húrin búcsút intett Dor-Lóminnak, és Huorral az öccsével és seregeikkel elvonultak az Ötödik Csatába.
